Robert tavaly év végén hagyta el a BMW-t
Kubica 2012 év végéig hosszabbított a Renault-val
A Renault F1 Team hivatalosan is bejelentette, hogy 2012 év végéig meghosszabbította Robert Kubica szerződését.
2010.07.09 17:54f1-live.hu
Kubica tavaly év végén elhagyta a BMW-t, miután az úgy döntött, 2010-ben már nem indít csapatot a legnagyobb kategóriában. Robert végül a Renault F1 Team-hez írt alá.
A Renault komoly szerkezeti átalakításokon esett át. Az új autó, az R30 messze versenyképesebb, mint elődje, az R29.
Robert az évadnyitó Bahrain Nagydíjtól eltekintve az összes futamon pontszerzőként ért célba. Ausztráliában és Monacóban még a dobogóra is felállhatott.
Kubica neve több istállónál is felmerült. A sajtó gyakorlatilag már a Ferrarinál látta, Felipe Massa helyén, ám miután a brazil szerződtetését meghosszabbították, ezek a pletykák elhallgattak.
Ezt követően a Red Bull és a Mercedes csapat került előtérbe.
Mint az várható volt, Robert hosszabbított jelenlegi munkaadójával. Kubica új kontraktusa 2012 év végéig szól.
"Számomra nem volt ez egy nehéz döntés. Otthon érzem magam a csapatnál." - nyilatkozta Robert Kubica.
"Fontos számomra a megfelelő légkör, a jó emberekből álló csoport, ahol mindenki ugyanabba az irányba húz. Ez az, amit igyekeztünk az elejétől kiépíteni a Renault-val." - tette hozzá Kubica.
"Már nagyon várom az előttem álló kihívásokat. Keményen dolgozunk, és folyatatjuk a fejlesztéseket. A célunk továbbra is az, hogy az élen harcoljunk és ez nem csak az idei szezonra értendő, hanem a 2011-esre is." - zárta le Robert.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier is boldog.
"Nagyon örülünk, hogy Robert velünk marad az elkövetkezendő két szezonban, és szeretném megköszönni neki a hitet, ami a csapatban mutatott. Az elmúlt hetekben sok pletyka megjelent a sajtóban a jövőjét illetően, mely mutatja, hogy milyen jól is vezetett eddig idén. Nagyon boldogok vagyunk, hogy két éves szerződést köthettünk vele." - mondta Boullier.
"Az elkövetkezendő két évben világos célunk, hogy világbajnokságot nyerjünk. Ehhez szükségünk van egy Robert kaliberű versenyzőre. Olyasvalakire, aki gyors, teljes mértékben elkötelezett és nem követ el hibákat. A 2010-es szezon első felében hibátlan teljesítményt nyújtott. Reméljük, hogy a jövőben nagy dolgokat vihetünk véghez." - tette hozzá a csapatfőnök.

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
A hideg idő és a havazás miatt több mint ötszáz esetben kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek, negyvennégy embert kellett kitelepíteni az otthonából, illetve csaknem háromszáz embert szabadítottak ki elakadt járművekből.
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:46 Az utlolsó percekben fordított a Rayo Vallecano
- 22:37 Magyar-román hokiliga - a Miskolc jutott a döntőbe
- 21:25 Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
- 20:41 Koszovó felosztása a "jelenlegi legjobb megoldás"?
- 19:57 Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
- 19:38 A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi
Tatár Pékség Kft.IT rendszermérnök
NETvisor Zrt.Erőforrásmenedzser
IND Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 23:57
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 23:00
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 22:56
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



