A fő bűnös Ciaron Pilbeam lehet
Dráma Törökországban: ma tartja rendkívüli ülését a Red Bull
A hírekkel ellentétben a Red Bull csapat ma ül össze Milton Keynes-ben és szembesíti versenyzőit a Török Nagydíjon történtek miatt. A fő bűnös Ciaron Pilbeam, a csapat egyik versenymérnöke lehet.
2010.06.03 09:17f1-live.huNégy nappal a történtének után is nagy visszhangja a van a Török Nagydíjnak. Ez természetesen a Red Bull csapatnak, versenyzőinek köszönhető. Mint ismeretes Mark Webber és Sebastian Vettel a futam végén az első helyért harcolt egymással.
A német pilótának a korábban egy körre megspórolt üzemanyag mennyiségnek köszönhetően nem kellett levennie motorja teljesítményét és meg tudta előzni Webber autóját. Seb célba vette az ideális ívet, és jobbra húzott. A két autó összeért, Vettel kiesett, Webber a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A Red Bull kivizsgálta az esetet és megállapította, hogy versenybaleset történt. A „bikák” vezetősége szerint a német és az ausztrál is hibázott az előzésnél. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a csapat kedden tartja rendkívüli ülését. Nos, az ülés ma lesz, ahol a hírek szerint a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz is jelen lesz. Az osztrák milliárdos finoman szólva sem örült a törökországi incidensnek és nem sokkal verseny után mindkét versenyzővel beszélt. Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy Ciaron Pilbeam versenymérnök nem továbbította azt az információt Webber felé, hogy Vettel üzemanyagot spórolt meg és meg fog rá érkezni.
Pilbeam ehelyett azt mondta az ausztrálnak, hogy nyomja meg az előzéshez szükséges gombot Vettel feltartása miatt.
Mindeközben Mark üzemanyag híján volt és a gumikkal is küzdött. Nagy lehetett az összevisszaság a Red Bull-nál, mivel tegnap Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, Webber megkérte Vettel-t, hogy maradjon tőle távol, de ez nem volt lehetséges, mivel Lewis Hamilton üldözte a németet. Webber mindeközben megköszönte a támogatást a szurkolóinak: „Pokolba srácok, köszönöm a támogatást. A sport néha elképesztő tud lenni, huh, ezért is szeretjük.”
A Red Bull kitart amellett, hogy a versenyzői egyenlő bánásmódban részesülnek, ugyanakkor egy esetleges kivételezés Marko szerint könnyebb stratégiát jelentene számukra. Niki Lauda, az osztrák legenda meg van róla győződve, hogy Vettel az elsőszámú versenyző a Red Bull-nál.

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
A hideg idő és a havazás miatt több mint ötszáz esetben kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek, negyvennégy embert kellett kitelepíteni az otthonából, illetve csaknem háromszáz embert szabadítottak ki elakadt járművekből.
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:46 Az utlolsó percekben fordított a Rayo Vallecano
- 22:37 Magyar-román hokiliga - a Miskolc jutott a döntőbe
- 21:25 Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
- 20:41 Koszovó felosztása a "jelenlegi legjobb megoldás"?
- 19:57 Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
- 19:38 A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi
Work Force Kft.Könyvelő
BDO Forte HoldingTesztmérnök
Astrum Mei Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 23:57
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 23:00
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 22:56
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



