hirdetés

"Boldog leszek, hogy támogathatom a csapatom"

Először tesztelt Forma-1-es autóval Massa a balesete óta

Felipe Massa ma ismételten Forma-1-es autóba ült, 79 nap után. A brazil összesen körülbelül 100 kilométert vezetett.

2009.10.12 19:02f1-live.hu
hirdetés

Ma reggel a Ferrari versenyzője ismételten Forma-1-es versenyautót vezethetett. A teszt igazából egy önbizalom visszanyerő lépés volt. Massa az F2007-es gépén a GP2-ben használatos gumikkal ment. Reggel kisebb eső volt, majd délelőtt 10 körül leszakadt az ég Maranelloban.

Ez azonban nem rontotta el a brazil napját, aki több tucat kört ment. Délután mikor ismételten előbújt a nap, Massa ismételten pályára ment.

„Jelen pillanatban ugyan olyan voltam az autóban, mint a baleset előtt. Fontos, volt, hogy demonstráljam a körülöttem dolgozó embereknek, hogy semmi sem változott és hogy versenyképes vagyok, illetve, hogy hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a következő évi autóval küzdjünk a világbajnoki címért.” – mondta a brazil. „Már eddig is tudtam, hogy minden rendben van. Olyan 95 százalékosra tippeltem magam, de a mai teszt után már azt az 5 százalékot is kizárhatom.”

A brazil versenyző természetesen hazája Forma-1-es futamára is kitért. „Nagyon jó lett volna Interlagosban visszatérni, mivel ez az a pálya, ahol sikerül mindig a legjobbat kihozni magunkból. Két győzelem, három rajtelsőség, és az majdnem világbajnoki cím. Ennek ellenére boldog leszek, hogy támogathatom a csapatom.” – fejezte be Massa.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Májbetegségek és fogamzásgátlás
2012. máj. 18. 10:41

A here, a mellékhere és a prosztata gyulladása
2012. máj. 18. 09:41

Az anorexia (anorexia nervosa)
2012. máj. 18. 07:38

COPD - Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 18. 05:21

Szépészeti beavatkozások: a botox
2012. máj. 18. 02:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.