Briatore nem vállalhat szerepet az F1-ben
Renault-botrány - Két év felfüggesztett eltiltás a csapatnak
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn két év felfüggesztett eltiltással büntette a Renault Forma-1-es istállót, a volt csapatfőnök, Flavio Briatore nem vállalhat semmiféle szerepet az F1-ben, míg Pat Symonds korábbi főmérnök pedig ötéves eltiltást kapott.
2009.09.21 15:01MTIA Renault képviselői és ügyvédei mellett Alonso és a múlt hónapban menesztett Piquet is megjelent a tárgyaláson.
A francia alakulat múlt szerdán gyakorlatilag elismerte a vádakat, s közleményében jelezte, hogy nem fogja vitatni azokat.
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore és a főmérnök, Pat Symonds azonnal távozott posztjáról.
A kétszeres világbajnok Alonso a múlt héten azt mondta, hogy semmit sem tudott a súlyosan sportszerűtlen utasításról.
Ami a szankciót illeti, a korábbi konstruktőri vb-győztes istállót akár véglegesen ki is zárhatják a Forma-1-ből, de valószínűbb, hogy a FIA pénzbüntetéssel és eltiltással sújtja majd a Renault-t, annak ellenére, hogy ilyen esetre eddig még nem volt példa az autósport elitkategóriájában.
A szövetség augusztus végén kezdeményezett vizsgálatot a szingapúri futam miatt, ahol Piquet Jr. a 13 körben nagy sebességgel a falnak rohant, bejött a biztonsági autó, így az első tankolását korábban megejtő Alonso akkora előnyre tett szert az ellenfelekkel szemben - akiknek még a baleset után kellett üzemanyagvételre kiállniuk -, hogy a futamot is simán nyerte.
Sajtóértesülések szerint a FIA az ifjabb Piquet háromszoros vb-győztes édesapjától értesült a történetekről, majd néhány nappal később a fia is vallomást tett, akit a sikertelen szereplés miatt augusztus elején menesztett a Renault.

A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Lánya, Lisa Marie szemén keresztül mutatja be Elvis Presleyt egy új kiállítás, amely a legendás énekes halálának 35. évfordulója alkalmából nyitotta meg a kapuit.
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Éhezni nem kell, de iktassuk ki a zsíros, nehéz, hizlaló ételeket étrendünkből! Néhány ízletes étekkel könnyebben fogyásnak indulunk, és az ízük sem utolsó.
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
A hideg idő és a havazás miatt több mint ötszáz esetben kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek, negyvennégy embert kellett kitelepíteni az otthonából, illetve csaknem háromszáz embert szabadítottak ki elakadt járművekből.
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
Tragédia Debrecenben
Elszenesedett test a romok között - Elégett egy hajléktalan
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:46 Az utlolsó percekben fordított a Rayo Vallecano
- 22:37 Magyar-román hokiliga - a Miskolc jutott a döntőbe
- 21:25 Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
- 20:41 Koszovó felosztása a "jelenlegi legjobb megoldás"?
- 19:57 Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
- 19:38 A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi
Work Force Kft.Könyvelő
BDO Forte HoldingTesztmérnök
Astrum Mei Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 23:57
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 23:00
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 22:56
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



