A 21 éves pilótát az esős idő sem tudta megzavarni
Vettel nyerte a Kínai Nagydíjat! Button ezúttal csak harmadik lett
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat. Az autós gyorsasági-világbajnokság idei harmadik versenyén a második helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber végzett, míg a harmadik a pontversenyben éllovas brit Jenson Button (Brawn GP) lett.
2009.04.19 12:05MTI
A versenyzők parádés bevonulása
A 21 esztendős Vettel idei első, pályafutása második futamgyőzelmét szerezte meg Sanghajban. A német pilótát tavaly a monzai olasz GP-n - szintén esős viadalon - intették le először elsőként. Az 56 körös versenyen végig esett az eső, ezért a pilóták a biztonsági autó mögött kezdték meg a száguldást. Vettel az első rajtkockából indult és csak a boxlátogatások alatt vesztette el vezető pozícióját. A Red Bull-istálló ezzel történetének első GP-diadalát könyvelhette el.
A vb-címvédő Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) a hatodik, pontszerző helyen zárt, míg a 2007-ben világbajnok Kimi Ra:ikkönen (Ferrari) csak a 10. lett. A másik ferraris versenyző, a brazil Felipe Massa 35 körrel a leintés előtt műszaki hiba miatt feladta a viadalt. Szakadó esőben kezdődött meg a futam, ezért a versenyzők a biztonsági autó mögött tették meg az első nyolc kört.
"valódi" rajt után Vettel haladt az élen, mögötte Webber és a Brawn GP két versenyzője, a brazil Rubens Barrichello, valamint Button robogott. A spanyol Fernando Alonso (Renault), aki a második rajtkockát szerezte meg a kvalifikáción - kényszerűségből - benzint vételezett még a Safety Car alatt, ezért visszacsúszott az utolsó pozícióba.
A tizedik körben a vizes pályán több autó is megcsúszott, de baleset nem történt: az élen változatlan volt a sorrend. Webber a 14. körben , Vettel pedig eggyel később látogatott először a boxutcába benzinért, így - időlegesen - az utóbbi két futamon győztes Button volt az első, Barrichello pedig a második. A 18. körben a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) hátulról belerohant az olasz Jarno Trulli Toyotájába, és a pályára került törmelék miatt ismét beküldték a biztonsági autót. Kubica folytatta a versenyt, Trulli autója azonban annyira összetört, hogy kénytelen volt befejezni a futamot.
Massa Ferrarija 35 körrel a leintés előtt leállt, így a tavaly vb-második brazil pilóta számára befejeződött a sanghaji kaland. A Safety Car távozása után - még 34 kör - Vettel, Button, Webber, Hamilton száguldott az élen. A versenyben vezető Vettel a 36., Webber pedig három körrel később vételezett üzemanyagot, Button pedig 14 körrel a zárás előtt járt a boxutcában. Tíz körrel a leintés előtt a német pilóta már 16 mp-cel vezetett Webber előtt, míg Button hátránya már több mint fél perc volt. A hajrában már nem változott a sorrend az élen.
Eredmények: Kinai Nagydíj (56 kör, 305,066 km):
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:57:43.485 ó (átlag: 155,480 km/ó) 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 10.970 mp hátrány
3. Jenson Button (brit, Brawn GP) 44.975 mp h.
4. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) 1:03.704 p h.
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:05.102 p h.
6. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:11.866 p h.
7. Timo Glock (német, Toyota) 1:14.476 p h.
8. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1:16.439 p h.
9. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:24.309 p h.
10. Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari) 1:31.750 p h.
11. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:34.156 p h.
12. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:35.834 p h.
13. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:46.853
14. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1 kör hátrány
15. Nico Rosberg (német, Williams) 1 kör h.
16. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 2 kör h.
Leggyorsabb kör:
Barrichello 1:52.592 p
A pontversenyek állása a 3. futam után (még 14 van hátra):
pilóták:
1. Jenson Button 21 pont
2. Rubens Barrichello 15
3. Sebastian Vettel 10
4. Timo Glock 10
5. Mark Webber 9,5
6. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 8,5
7. Nick Heidfeld 4
8. Fernando Alonso 4
9. Heikki Kovalainen 4
10. Lewis Hamilton 4
11. Nico Rosberg 3,5
12. Sébastien Buemi 3
13. Sébastien Bourdais 1
csapatok:
1. Brawn GP 36
2. Red Bull 19,5
3. Toyota 18,5
4. McLaren-Mercedes 8
5. BMW-Sauber 4
6. Renault 4
7. Toro Rosso 4
8. Williams 3,5
Következik: Bahreini Nagydíj (április 26., Szahír)
Kapcsolódó írások:

A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Egyelőre fellélegezhet John Travolta, aki ellen a második masszőr is visszavonta a szexuális zaklatásról szóló vádat. Az első feljelentő már a hét elején visszakozott.
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist

A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatottak száma, akik azonban az átlagtól messze elmaradó bérezést kapnak; elsősorban emiatt lassult márciusban a keresetek növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség

Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
A Cambridge-i Sanger Intézet kutatóinak vezetésével feltérképezték a mellrák teljes genetikai hátterét, és létrehoztak egy katalógust, amely tartalmazza az emlősejtekben az idők során felhalmozódó mutációkat.
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?

Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Kölcsey Ferenc Himnuszának egy sorát adta meg pályázati témának a 12. ARC-kiállítást szervező ARC Kft. A pályázatok beadási határideje július 3.
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu

Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
A helyszínen életét vesztette az az osztrák férfi és nő, akik személyautójukkal elsőbbségadás nélkül hajtottak ki a 86-os főútra, péntek délelőtt, és összeütköztek egy szlovák kamionnal.
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet
Mindent vitt
Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő

Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Azt hitték a strandolók, hogy rosszul látnak, amikor a közvetlen közelükben a Brit Királyi Légierő egyik helikoptere szállt le és a tisztek az egyik büféhez sétáltak némi jégkrémért.
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
Idős csempész
Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
Buszbérletet tessék!
Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:29 Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
- 13:28 Kell vagy nem kell finanszírozni a pártokat?
- 13:13 Osztatlan közös földtulajdon: állami támogatás a rendezéshez
- 12:58 A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
- 12:56 Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
- 12:54 Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
- 12:47 Külhoni magyar filmek napja az Urániában
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



