Nagy ígéret a Williams tesztpilótája
A "hihetetlen Hulk" már 2010-től a Williamsben ülne
Nico Hülkenberg az egyik legnagyobb tehetségnek tartott német fiatal. Tervei szerint 2010-ben már a Williamsben versenyezne.
2009.02.24 11:59f1-live.hu„Amikor a Formula BMW-ben kezdtem Josef Kaufmann-nal, akkor az egy nagyon sikeres év volt. Nagyon sikeres csapat, egy sikeres éve.”- kezdte „Hulk”.
„2006-ban a Német Forma-3-as sorozatban maradtunk Joseffel. Az már egy elég kemény év volt, minden szempontból. Azt kell mondjam, hogy szerintem ez volt a pályafutásom eddigi legnehezebb idénye. Nem volt elég ütőképes az autónk és csak szenvedtünk. Azóta mindig jó csapatokban, autókban ülhettem, amit a jó döntéseknek is köszönhetek.”
A fiatal német az A1 GP történetének legsikeresebb versenyzője, ez is lehetett az ok arra, hogy felhívta magára Michael Schumacher menedzserének, Willi Webernek a figyelmét.
„Nem azért versenyeztem ott, hogy minél több pontot szerezzek, vagy minél többet nyerjek, vagy, hogy történelmet írjak. A cél az volt, hogy jó versenyeink legyenek és megnyerjük a bajnokságot. Az A1 GP sokat tanított nekem.”
Willi Weber szerint Hülkenberg nagyon hasonlít a fiatal Michael Schumacherre. Weber szerint a Williams tesztversenyzője már készen áll arra, hogy a Forma-1-ben is versenyezzen. Hülkenberg persze visszafogottabb, ám mégis magabiztos.
„A motorsportban mindig bizonyítani kell ahhoz, hogy új embereknek felhívd a figyelmét. Már amikor elkezdtem az autóversenyzést akkor biztos voltam benne, hogy egy nap a Forma-1-be szeretnék kerülni. Talán ha lesz idén egy jó idényem a GP2-ben, akkor lehetőséget kaphatok jövőre a Williamsnél.”- zárta le Hülkenberg.

A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Egyelőre fellélegezhet John Travolta, aki ellen a második masszőr is visszavonta a szexuális zaklatásról szóló vádat. Az első feljelentő már a hét elején visszakozott.
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist

A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatottak száma, akik azonban az átlagtól messze elmaradó bérezést kapnak; elsősorban emiatt lassult márciusban a keresetek növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség

Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
A Cambridge-i Sanger Intézet kutatóinak vezetésével feltérképezték a mellrák teljes genetikai hátterét, és létrehoztak egy katalógust, amely tartalmazza az emlősejtekben az idők során felhalmozódó mutációkat.
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?

Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Kölcsey Ferenc Himnuszának egy sorát adta meg pályázati témának a 12. ARC-kiállítást szervező ARC Kft. A pályázatok beadási határideje július 3.
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu

Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
A helyszínen életét vesztette az az osztrák férfi és nő, akik személyautójukkal elsőbbségadás nélkül hajtottak ki a 86-os főútra, péntek délelőtt, és összeütköztek egy szlovák kamionnal.
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet
Mindent vitt
Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő

Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Azt hitték a strandolók, hogy rosszul látnak, amikor a közvetlen közelükben a Brit Királyi Légierő egyik helikoptere szállt le és a tisztek az egyik büféhez sétáltak némi jégkrémért.
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
Idős csempész
Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
Buszbérletet tessék!
Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:29 Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
- 13:28 Kell vagy nem kell finanszírozni a pártokat?
- 13:13 Osztatlan közös földtulajdon: állami támogatás a rendezéshez
- 12:58 A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
- 12:56 Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
- 12:54 Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
- 12:47 Külhoni magyar filmek napja az Urániában
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



