Kritikák után
Raikönnen védelmébe vette Hamiltont
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikönnen, vetélytársa, Lewis Hamilton védelmére kelt, miután a McLaren-Mercedes brit versenyzőjét több kritika is érte a bahreini futamot követően.
2008.04.15 11:54f1vilag.huLewis Hamilton egy hatalmas balesettel nyitott pénteken, majd miután kis híján lefulladt a rajtnál, nekicsúszott egykori csapattársa, Fernando Alonso Renault-jának, így csak a tizenharmadik helyen landolt Bahreinben, mellyel elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban. A bahreini futam immáron második gyenge versenyhétvégéje volt ebben a szezonban, éppen ezért többen kritikus szavakkal illették a McLaren versenyzőjét.
“ Pillanatnyilag Lewis egyáltalán nem nyűgözött le engem. Azt gondoltam, hogy ebben az évben jobb lesz, de rosszabb lett. Elég rossz formában van“ – nyilatkozta a háromszoros világbajnok, Niki Lauda. Igen ám, de Hamilton legnagyobb ellenfele, Kimi Raikönnen felszólalt a brit védelmében, és elmonda: nem a versenyző, sokkal inkább az autó okozza a problémákat, így hiba lenne Hamiltont okolni a gyenge szereplésért.
"Lewis nem hibázott sokat a tavalyi évben. Idén viszont nincsenek olyan erős pozícióban az autóval" – mondta a Ferrari finn versenyzője a Daily Mirrornak. "Talán nehezebbé teszi a dolgot, hogy nem olyan jó a csomag, és megpróbálsz egyre többet kihozni belőle – különösen egy olyan verseny alatt, amikor az egész hétvégéd nem a legjobb" – folytatta Raikkönen, aki felettébb örül saját szezonkezdésének, ugyanis három futam után ő áll a bajnokság élén.
"Három verseny után vezetem a bajnokságot, tavaly pedig nem ez volt a helyzet, tehát most nagyon boldog vagyok. Az elmúlt év kemény volt. Egy új csapatba kerültem, ahol sokat kellett tanulnom. Az első év kemény volt, sok időt vett igénybe hozzászokni az új emberekhez."
"Ez idei év jóval könnyebb, hogy a csapat tudja, mit akarok, és én is tudom, a csapat mit akar. Minden nagyon jó, és minden tovább javul. Eddig minden a legnagyobb rendben."
"Minden egyes versenyre úgy megyek, hogy a győzelem lebeg a szemem előtt, azonban a három élcsapat hat pilótájából (Ferrari, McLaren, BMW) bármelyik tud jól szerepelni. Pillanatnyilag elég gyorsak vagyunk, de meglátjuk, mi lesz majd." – tette hozzá Raikkönen.

A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Egyelőre fellélegezhet John Travolta, aki ellen a második masszőr is visszavonta a szexuális zaklatásról szóló vádat. Az első feljelentő már a hét elején visszakozott.
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist

A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatottak száma, akik azonban az átlagtól messze elmaradó bérezést kapnak; elsősorban emiatt lassult márciusban a keresetek növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség

Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
A Cambridge-i Sanger Intézet kutatóinak vezetésével feltérképezték a mellrák teljes genetikai hátterét, és létrehoztak egy katalógust, amely tartalmazza az emlősejtekben az idők során felhalmozódó mutációkat.
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?

Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Kölcsey Ferenc Himnuszának egy sorát adta meg pályázati témának a 12. ARC-kiállítást szervező ARC Kft. A pályázatok beadási határideje július 3.
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu

Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Még nem tudni, mekkora bajt okozott a kamion és a személyautó találkozása.
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet
Mindent vitt
Letarolta autójával a villanyoszlopokat a részeg nő
Karambolozott egy busz
Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott

Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Azt hitték a strandolók, hogy rosszul látnak, amikor a közvetlen közelükben a Brit Királyi Légierő egyik helikoptere szállt le és a tisztek az egyik büféhez sétáltak némi jégkrémért.
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
Idős csempész
Marihuánát csempész nyugdíj-kiegészítés végett
Buszbérletet tessék!
Ellopta az autóstáskát, de megdöbben, ha kinyitja
Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:13 Osztatlan közös földtulajdon: állami támogatás a rendezéshez
- 12:58 A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
- 12:56 Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
- 12:54 Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
- 12:47 Külhoni magyar filmek napja az Urániában
- 12:45 Belehalt a frontális ütközésbe
- 12:40 Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



